Engedjem el ezt a barátságot, vagy próbáljam megmenteni?

tldr: Fogalmam sincs, hogy ez a barátság ér-e annyit, hogy benne maradjak, viszont ha ez nincs, akkor teljesen magamra maradok.

Megpróbálom a lehető legrövidebben összefoglalni, de még így is hosszú lesz.

35 vagyok, már 3,5 éve külföldön élek, soha nem volt nagy baráti köröm életemben, de a kiköltözés után még az a kicsi ismerősi köröm is teljesen leépült. Egyetlen barátom maradt, már vagy 20 éve ismerjük egymást, de az utóbbi időben kételkedni kezdtem abban, hogy érdemes-e fenntartani vele az ismeretséget. Az ő elmondása szerint a legjobb barátja vagyok, az egyetlen akivel komolyabb dolgokról is beszélni lehet, de az évek alatt többször is olyan érzésem volt vele kapcsolatban, hogy igazából nem szeret velem mutatkozni, mindig csak 1:1 felállásban szoktunk találkozni, szigorúan másik ember jelenléte nélkül.

Arra is volt példa, hogy szándékosan úgy szervezte meg a találkozónkat, hogy találkozott utánam pl. a barátnőjével, de gondosan ügyelt arra, hogy egyáltalán ne lássuk egymást a lánnyal - megvártuk a buszt a pályaudvaron, de már akkor elköszönt és különvált tőlem, amikor a busz bekanyarodott az állomásra, hogy a lány véletlenül se lásson meg engem, ilyen apróságokra gondolok. Számtalanszor megtörtént az évek során.

Soha nem volt ügyes a pénzzel és rendszeresen kért tőlem kölcsön, én pedig mindig adtam is neki. Általában kisebb összegeket, pár éve pl. lógott nekem olyan 110 ezer forinttal, amit én nem feszegettem, de ő (miközben tartozott nekem) megkeresett azzal, hogy akkor legyek szíves segíteni neki új gamer pc-t venni, mert lett 250 ezer forintja, és el akarja költeni. Lenyeltem a dolgot, segítettem neki, megrendeltem a cuccokat és össze is raktam neki, majd pár hónap múlva végül is megadta a tartozását. A gépet mondjuk egy hónappal később eladta féláron, de ez már az ő dolga..

Egy hasonló dolog történt 2022-ben, 800 eurót kért kölcsön, hogy motort vásároljon magának, persze átutaltam neki a pénzt, meg is vette a motort, minden fasza. Akkoriban egy nagyon szar időszakon mentem át lelkileg és meg voltam győződve róla, hogy nem fogom az év végét megérni, szóval kérés nélkül elkezdtem neki a megspórolt pénzemet átutalni minden hónapban: egyszer 800 euró, aztán 1200, 1500.. olyan 4000 körül állt meg a dolog.

Ő akkor azt mondta, tudja, hogy nagyon nem vagyok jól mentálisan, nem nyúl hozzá ehhez a pénzhez, majd amikor jobban leszek akkor vissza fogja adni nekem.

Kicsivel később ki lettem rakva az albérletemből, volt pár hónapom új helyet keresni, viszont teljesen nullán voltam anyagilag, szóval - életemben először - elmondtam neki mi a helyzet, hogy nem vagyok benne biztos, hogy anyagilag ki fogok tudni jönni, tudna-e nekem segíteni legalább egy kicsivel. Azt mondta, hogy "felnőtt ember vagy, viseld a tetteid következményeit" és sajnos nem tud segíteni, mert vennie kellett magának egy autót a munkába, és leszigeteltette a szülei házát is, szóval ő most nullán van.

Elfogadtam a dolgot, rendbe hoztam magamat anyagilag, mentem tovább. Ő azóta sem említette fel még az eredetileg kölcsönbe kapott 800 eurót sem, azóta már beruházott egy iPhone 15 pro telefonra, meg (újfent az én segítségemmel) vett egy új gamer pc-t vagy 350 ezer forintért. A pénzről nem beszéltünk azóta sem, nem tudom hogy hozzam fel neki, félek hogy azonnal letiltana, ha rákérdeznék.

A másik dolog, hogy volt egy kisebb sztorim egy lánnyal, akinek ő mutatott be, röviden a lány játszadozott egy sort és ebből eléggé vesztesen és lelkileg összetörve jöttem ki, a barátom szavakban ugyan mellettem állt, elítélte a lány viselkedését, elmondása szerint ő sem beszélt vele többet, de később a tudomásomra jutott, hogy ugyanúgy jópofizik vele a hátam mögött, mintha mi sem történt volna. Tudom, hogy nem lehet elvárni a másiktól, hogy küldje el az anyjába, nem tizenévesek vagyunk, de valahol elárulva érzem magamat, hogy még csak nem is kérdezte fel a lányt, amikor lehetősége lett volna.

Azt érzem, hogy fejben már kezdem ezt a barátságot elengedni, viszont ha vége lesz, akkor teljesen magamra maradok és nagyon kicsi esély van rá, hogy valaha is barátokat fogok még szerezni az életben. Egyrészt a külföld, másrészt az életkorom miatt.. Ti mit tennétek a helyemben? Van-e értelme ebbe még energiát beletenni, megpróbáljam rendezni a dolgokat, kommunikálni vele, vagy csak írjam le az egészet veszteségként és hagyjam a fenébe?